Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Scharnitzky Péter
2014. október 12.

Ne mondj csütörtököt! – csb III. osztály 4-5. forduló

A héten a harmadosztályban dupla fordulót rendeztek, mint karácsonykor Angliában a futballbajnokságban. Nézzük, milyen érdekességek akadtak!          
Scharnitzky Péter
2014. október 5.

Ne mondj csütörtököt! – csb III. osztály 3. forduló

A III. osztályban tizenhárom fordulóban rendeznek körmérkőzéseket, ebből három ment le. A két duplajátéknapos játékhétből az első most következik, szerdán és csütörtökön is lesz mérkőzés, már csak ezért is érdemes levonni az előző forduló tanulságait.    
Koltai Gábor
2014. október 3.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 3. forduló

II. osztály Többen érezhették balszerencsésnek a 13. leosztást – pedig nem is pénteken rendezték a fordulót. Kelet–Nyugat a 26 figurapontja és a nemes színtalálkozása ellenére nehezen tud gémet teljesíteni. Nézzük!  
Scharnitzky Péter
2014. szeptember 28.

Ne mondj csütörtököt! – csb III. osztály 2. forduló

Nem túl gyakran kapunk nyolcas hosszúságú színt, és ilyenkor sokszor gyorsan nagy magasságba ugrik valaki (mert persze az ellenfélnek is nagyon gyakran van ilyenkor hosszú színe), aztán nehéz eldönteni, hogy ki kit ment, igazából kinek hány ütés jár. Az esetleg elrontott parti után sokszor gondoljuk, hogy majd legközelebb jobban döntünk, mert még több szempont jut eszünkbe, amit figyelembe veszünk, de mire ez a legközelebb eljön, addig sok idő eltelik, az erős fogadkozásokra már kevésbé emlékszünk…
Koltai Gábor
2014. szeptember 25.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 2. forduló

II. osztály Igazán izgalmas partival kezdődik a 2. forduló „krónikája”. Északon ülünk, és a „rámenősen” belicitált 3 szan felvételünk ellen kis pikkel indultak.    
Gulyás Dániel
2014. szeptember 21.

Lókötők Pulában, 2014

Idén is tiszteletünket tettük kedvenc nyaralóversenyünkön, ahol (ha esetleg valaki nem tudná) nagy létszámú nemzetközi mezőny gyűlik össze minden évben, helyenként szép pénzdíjakért, a pihenés, feltöltődés kedvéért, valamint az új szezonra való készülést segítve.  
Scharnitzky Péter
2014. szeptember 20.

Ne mondj csütörtököt! – csb III. osztály 1. forduló

Rögtön egy érdekes partival indult a bajnokság a III. osztályban a nyílt teremben játszóknak. El kell-e indítani Észak lapját valahány kőrrel? Az 1 kőr nemigen jön szóba a 10 pontos szingli királlyal, míg az első helyes gyenge 2-eshez túl offenzív a lap. Marad a passz, nézzük, mire megy a magára hagyott ellenfél.
Koltai Gábor
2014. szeptember 18.

Innen-onnan – csb hétfő-kedd 1. forduló

Új sorozatunkban a hétfői és a keddi versenynapon, azaz az II. osztályban, valamint az I/A-ban és I/B-ben játszott partikból válogatunk ki néhányat.    
Talyigás Péter
2014. szeptember 15.

Darvas 110 – Darvas-kvíz megoldások

A 110 éve született Darvas Róbert tiszteletére kiírt kvíz nyertese Gyulai András, a győztes az elérhető 110 pontból 91-et megszerzett. Gratulálunk! Nyereménye a kiíráshoz hűen Darvas bridzsversenyen nyert ezüst öngyújtója. Az eredményhirdetés után következzenek a kérdések megoldásai.          
Juhi
2014. szeptember 9.

A Kancellár-kupa – Terence Reese–David Bird: A lejátszás csodái

Az Apát rendkívül fontosnak tartotta a minél jobb szereplést a kolostorok közötti nemzeti bajnokságban, a Kancellár-kupában. A kolostori életútban gondolkozó ígéretes fiatalok nyilván szívesebben választanak egy sikeres első csapattal rendelkező kolostort.   Idén a verseny két favoritja, a St. Titus Kolostor és a Sutton Scotney Rendház a csoportkörben nem talált legyőzőre, így ők találkoztak a 40 leosztásos vasárnapi döntőben.